Ha folyik tőke a városban, akkor elindul a fejlődés is!

Ha folyik tőke a városban, akkor elindul a fejlődés is!A turizmus egy olyan alap bevételi forrás lehet minden városnak, amelytől nem szeretnének érthető módon elesni. Így ebből a versenyből Sátoraljaújhely sem akart volna kimaradni. Ahhoz, hogy sikeresen tudja magához vonzani a turistákat azonban szükséges volt, hogy rendbe rázza kicsit a környezetét. Ezért volt szerencsés, hogy közel hétszázötven-millió forintot nyert Sátoraljaújhely városszépítési, felújítási és beruházási projektekre. Ennek köszönhetően pedig rengeteg új épület építésébe is fogtak, például az erőd történetét bemutató múzeum felhúzásába. A város azt várja, hogy ezektől a beruházásoktól gomba módra beindul majd a turizmus és elkezdenek burjánzani a vendéglátáshoz kapcsolód munkalehetőségek. Ha még a város itt nem is tart, azt mindenképpen el kell ismerni, hogy a beruházások már most teremtettek új munkahelyeket. Ehhez mérten pedig a sátoraljaújhely munka weboldalon megtalálhatóak szakmunkásoknak és segédmunkásoknak szóló állásajánlatok is különböző építkezésekre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.